Psalms 102

1A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé. 2Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!

3Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem! 4Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.

5Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem. 6Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.

7Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon. 8Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.

9Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám. 10Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,

11A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem. 12Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.

13De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre [áll.] 14Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő. 15Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik. 16És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;

17Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében. 18Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.

19Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat. 20Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.

21Hogy meghallja a fogolynak nyögését, [és] hogy feloldozza a halálnak fiait. 22Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.

23Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak. 24Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.

25Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig [tartanak.] 26Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája. 27Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.

De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak. [ (Psalms 102:29) A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted. ]

28